Ókor

Ciprus ókori történelme

A kutatások szerint már Kr. e. 10000 évvel, azaz az újkőkorszakban is lakott terület volt Ciprus. Kr.e. 6000 évvel már sárból, kőből építettek maguknak alacsony, kör alakú kunyhókat. Az építmények ránk maradt részein és a terrakotta tárgyakon szebbnél szebb mintázatokat láthatunk.

A fennmaradt legfontosabb helyek között említhetjük Kirokitiát, Erímit, Kalavaszoszt és még számos települést. Az ókorban a szigetet az eteociprusiként emlegetett népek lakták. Ekkor kezdték felfedezni a rézbányákat. Ennek hatására, a kutatások szerint, ebben az időben újabb népek telepedtek le a szigeten, aminek eredményeképpen nagy változások következtek be az őslakosság kultúrájában és szokásaiban. Erre az időre tehető a sziget nevének kialakulása a Küprosz névből. A korszak elején a lakosság áttért a több helyiségből álló négyzet alaprajzú házak építésére, és a vadászó életmódot felváltotta a földművelés. Már ekkor megjelentek a görögök a szigeten, akiket több száz évvel később a föníciaiak követtek. Kr.e. 709-ben az asszír fennhatóság következett, majd az egyiptomiak foglalták el a szigetet. Az ő uralkodásuknak a perzsák megjelenése vetett véget Kr.e. 545-ben. Ezt követően görög-perzsa háborúk garmada dúlt a szigeten, a királyi trónt mindig az a király foglalta el, amelyik nagyhatalom fennhatósága alatt állt a sziget. Alapvető változás következett be az erőviszonyokban Nagy Sándor hódításait követően.

Meghódította Perzsiát, és egyesítette a görög városállamokat, melyben nagy segítségére voltak a ciprusiak. Őt ismét az egyiptomiak követték, majd Kr. e. 58-ban a rómaiak szállták meg a szigetet, melynek az első római kormányzója ifjabb Cato lett. Iulius Caesar halála után az egyiptomiak, majd Augustus győzelme után hosszabb időre a rómaiak fennhatósága alá került. Ciprus az elsők között volt, amit elért a kereszténység. Az itt élő zsidókhoz érkeztek az első megkeresztelkedett hittérítők, Pál apostol és Barnabás, aki itt született Cipruson. Őt tartják a ciprusi ortodox egyház megalapítójának, valamint ő volt Szalamisz első püspöke. 116-ban zsidó felkelés tört ki, amire a görögök ellentámadással válaszoltak. Ettől kezdve Cipruson zsidó vallású nem telepedhetett le, a kereszténység terjedése pedig megállíthatatlan volt.

A római uralkodás utolsó évtizedeiben Nagy Konstantin hatalmába került a sziget, aki Calocaerust nevezte ki kormányzónak, ő pedig független uralkodónak állította be magát. Lázadását azonban leverték. Ezt követően két földrengés is sújtotta a szigetet, legsúlyosabban Szalamiszt, Paphoszt és Kitiont. Az első után Konstantin Szalamiszt újjáépíttette, és Constantia néven ismét főváros, illetve érseki székhely lett.